Mindig, ha két szülő háborúban áll, a gyerekek szívják meg. Így történt ez a 15 hetes kis csöppséggel is. Maher Belaid egy tanulságos leckét akart tanítani a feleségének, a lengyel származású Mal Szymanovicznak. Amikor a szokásos hétvégi bevásárlásukat tartották az anya elment ruhákat nézni a kicsinek, a férje meg azt mondta, elmennek a picivel és iszik egy kávét. Azonban legközelebb már csak akkor hallott a férfi felől, amikor az megérkezett Líbiába, a családjához.
Ez 2012-ben történt. Azóta a kétségbeesett és tehetetlen anya ki van szolgáltatva a férjének és családjának. Csak percekre láthatja a babáját, a sykpe képernyőjén keresztül, de van, amikor ezt is megtagadják tőle és az sem hatja meg őket, hogy könnyek között könyörög nekik az asszony. A férfi nemrég visszatért Angliába, ahol rögtön le is tartóztatták, azonban a kicsit nem hozta magával. Az anyjánál hagyta, aki az elmúlt két évben nevelte és elérte, hogy kislány a nagyanyját hívja mamának.
Eközben a valódi anyja kétségbeesésében a miniszterelnökhöz fordult, egy nyílt levélben, amiben hangot adott nyomorúságának, kilátástalanságának és zokogva kérte az embereket, hogy találja meg őt az, aki képes segíteni ebben a bonyolult helyzetben, aki eléri, hogy újra egy család lehessen a lányával. A férj ugyanis erről hallani sem akar.
“Darabokra tört a szívem. Leírhatatlan a fájdalom, amit érzek és az üresség, hogy nem tarthatom őt már ilyen hosszú ideje a karjaimban. Üres vagyok a lányom nélkül, de reményem sincs rá, hogy valaha is újra láthassam. Kérem, kérem segítsenek! Ez olyan lelki és fizikai gyötrelem, távol lenni a kicsikémtől, ami soha nem múlik el. ” – nyilatkozta a tehetetlen anya.
Szymankovicz asszony 2002-ben érkezett Lengyelországból és hamarosan megismerkedett a pizzafutárként dolgozó Belaiddal. Nem sokkal később össze is házasodtak, de hamarosan kiderült, hogy a férfi részéről csak a tartózkodási engedély miatt volt ilyen sürgős az egybekelés. Miután a házasságuk tönkremenni látszott a férfi egyszerűen fogta a kicsit és lelépett vele az országból. El nem tudom képzelni, milyen ördögi erők vezérelhették, milyen nyakatekert gondolatmenet, hogy elszakítson egy 15 hetes apróságot az anyjától, a biztonságból, amihez joga lett volna, hogy szeretetben és anyai törődés mindennapjaiban nőjön fel.
Az asszony teljesen magánkívül van a mai napig, nem tudja feldolgozni a történteket. Hiszen, igazából, egy ilyen lelki traumát, egy ekkora veszteséget nem is lehet. Még arra is hajlandó lett volna, hogy elutazzon Líbiába és a férfi családjának könyörögjön, hogy adják vissza a gyermekét, de Észak-Afrikában egy nyugati nőnek cseppet sem biztonságos egyedül utaznia, ezért végül lemondott erről a tervéről.
Továbbra sincs arról hír, hogy lehetőség mutatkozna a kislány, Talia visszaszerzésére, sőt, a férfit sem ítélhették túlságosan hosszú börtönbüntetésre, ami miatt a bíró, aki elítélte, nyilvánosan elnézést kért. Azt nyilatkozta, ha rajta múlna, akkor sokkal-sokkal hosszabb időre kerülne rács mögé a férfi, mert mérhetetlen kegyetlenségre utal a tette. Nem lehet egy anyát megfosztani évekre a gyermekétől, aki lassan már azt sem tudja, ki az a megtört asszony, akit néha-néha lát egy képernyőn keresztül.
Ti mit tennétek egy ilyen helyzetben? Vállalnátok minden kockázatot, még az életetekét is, hogy visszakapjátok a gyereket, vagy beletörődnétek? Lehet valaha úgy új életet kezdeni, hogy közben végig ott motoszkál benned a tehetetlenség, a bűntudat, hogy nem tettél meg mindent? És miért nincsenek törvények, amik hatékonyan képesek megakadályozni, hogy ilyesmi megtörténjen? Nem értem, tényleg nem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: