Kukkoló

Egy újabb felfedezés, ami megelőzheti a rákot!

A Google milliárdokat költ évente kutatásra. Ennek eredményeként létrehoztak egy szerkezetet, ami alkalmas az emberi testben a rákos sejtek felkutatására és kijelzésére. Van, aki szerint csak egy újabb módszer az emberek ellenőrzés alatt tartására. Kinek van igaza?
 

Az már nem kérdés, hogy nem csak természetes emberi bőrt, de mesterséges körülmények között előállított formáját is használják szerte a világon. Ezen alapul a Google X kutatócsapata által kifejlesztett karkötő, aminek szintén emberi bőr az anyaga. Ez szorosan együttműködne egy kapszulával, ami nanorészecskéket küldene szerte az emberi testben és olyan kölcsönhatásba lépne a rákos sejtekkel, hogy azok kiviláglanának a környezetükből. Ezeket az infókat a karkötő tárolná és így ki lehetne vizsgálni, hogy az adott személy veszélyeztetett-e a rák szempontjából.

2538F0D900000578-0-image-m-20_1422726668542

Andrew Conrad beszélt erről, aki a csapat élén dolgozik: 
Készítettünk emberi kezeket, öntőformákkal, amelyeken mind a természetes bőrt – donoroktól – mind a mesterségesen előállítottat leteszteltük. Az eredményeink biztatóak, bár figyelembe kell vennünk, hogy az egyes népcsoportok bőrének vastagsága eltérő lehet és mivel fényjelzést alkalmaznánk, tudnunk kell, a emberi bőr mennyire átvilágítható. Úgy érzem, ez nagy áttörés lehet, reménykedünk benne, hogy már csak évekre vagyunk a sikertől, nem évtizedekre.”

25390D0700000578-2934508-image-a-37_1422729475736

Eközben az egészséges emberi szerveztet is tanulmányozzák, 175 fiatal önkéntes segítségével, hogy minél több információval rendelkezzenek a helyes módszer kialakításához és hogy a szerkezet tényleg bevethető legyen a rákos sejtek ellen. Az emberek biztosan furcsának találják majd, hogy egy ilyen karkötőt viseljenek, de annál sokkal furcsább az, hogy rákos sejtek úszkálnak a testünkben és fogalmunk sincs róla. Emellett, minden betegségnél sokkal fontosabb az időben felismerés, a megelőzés, mint akkor költeni húzós összegeket gyógyszerre, amikor már baj van. 

Tulajdonképp, a filmekben már jó évtizedek óta mutatják, hogy nyomkövetőket és egyéb apró kütyüket juttatnak be az emberek szervezetébe, sőt, nagyon sok utópisztikus film foglalkozik annak a kérdésével, hogy egy karkötő, vagy egy gép által kontroll alatt lehetne tartani az emberi szervezetet, egyensúlyba hozni az egészséget és így lecsökkenteni a betegségek kockázatát. Hisz a legtöbbször az emberek már csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor túl késő. 

2538E13A00000578-0-image-m-25_1422726722400

Ennek ellenére a hozzászólók a poszt alatt sokan elítélik a Google munkáját és azt gondolják, hogy csak egy újabb mód arra, hogy a Google mindenkit és mindent a megfigyelése alá vonjon. Sokszor bosszankodunk, hogy egy google alapú böngésző figyelemmel kíséri, megőrzi a személyes adatainkat, érdeklődési körünket és ennek megfelelően reagál pl. egy keresésénél. Vajon tényleg csak erről van szó? Hogy világuralomra törekszik ez a hatalmas cég és arra hajtanak, hogy mindenkiről mindent tudjanak? Vagy inkább, belátják, hogy a rengeteg pénzzel, amit évente profitot termelnek, valami fontosat is kezdhetnének? Ti mit gondoltok, melyik áll közelebb a valósághoz?

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!